Felkérés:

Miután megfogalmazódott a felekben a konfliktus békés és gyors megoldásának igénye vagy szeretnék a köztük létrejött megállapodást írásos formában rögzíteni, akkor a mediátorhoz intézett felkéréssel jelentkeznek mediációra. A felkérő nyilatkozat letölthető: innen. A kitöltött nyilatkozatot kérem küldje (együttes jelentkezés esetén küldjék) meg részemre.

Előkészítő ülés, előzetes konzultáció:

Egyes esetekben, amikor szükséges a felek álláspontját külön-külön megismerni ‒ első, ún. előkészítő ülésre kerül sor. Ennek időtartama általában 60-90 perc.

Közvetítői ülés:

A vitás felek együttesen vesznek részt az ülésen, ahol egymás előtt – egymásnak elmondják az álláspontjukat és vita megoldására vonatkozó javaslataikat. A beszélgetés a mediátor irányításával és közreműködésével zajlik, aki segíti a folyamat sikerességét. A mediáció során a vita rendezése és megoldási mód a feleken múlik. Így például a hozzáállástól, az aktív részvételétől, valamint a megoldásra való hajlandóságtól. A közvetítői ülés időtartama általában 2-3 óra és több alkalmat is igénybe vehet.

A közvetítői ülés személyes jelenléttel zajlik, a mediátor irodájában – Kecskeméten vagy Budapesten (IX. ker.) -. Az ülések megtartása más helyszínen is lehetséges (kérjen ajánlatot).

Megállapodás:

A közvetítői ülés a felek együttműködésének köszönhetően egy konszenzuson alapuló megállapodással zárul. A megállapodás írásban készül, melyet a felek és a mediátor is aláírnak és kapnak belőle 1-1 példányt, valamint plusz példányt arra, hogy azt pl. bíróságon be tudják nyújtani.

A megállapodás írásba foglalása az ülés része, annak időtartamába beleszámít, díját a közvetítői óradíj tartalmazza. Külön díjazás ellenében, kérésre a megállapodás fordítását is elvégzem. Magyarról németre vagy németről magyarra.

Bírósági (vagy hatósági) kötelező mediáció esetén a részvételről a felek részére írásos igazolást állítok ki, amelyet az elrendelő felé a felek nyújtanak be.

A megállapodás felhasználása:

A mediáció végén mindkét fél és a mediátor által aláírt eredeti megállapodást nyújtják be a felek. Bíróságon például végrehajthatóvá tétel iránti igény esetén a megállapodás jóváhagyása egyezségi kísérletben.

További információt a az adott bíróságtól vagy közjegyzőtől kaphat.

A mediátor díjazásáról itt olvashat. Időpontot online itt foglalhat.

A közvetítői eljárásról olvashat a https://igazsagugyiinformaciok.kormany.hu/kozvetitot-szeretnek-igenybe-venni oldalon is.